Hirtelen jött ötlet: irány Szlovákia
Bejegyzés: 26 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Nyaralásunkat idén a szomszédos Szlovákiában töltöttük, Párkány-ban. Bp-től mindössze 90km-re fekvő Vadas Thermal üdülőkomplexumot választottuk. Autóval 2óra alatt elérhető, árban is megfizethető, így, úgy döntöttünk, hogy eltöltünk kellemes 5napot a fürdőhöz tartozó Thermal Hotel-ben. Esztergom felől érkeztünk, a Mária-Valéria Hídon áthaladva kb. 6perc alatt ott is voltunk a szállásunkon. Szobánk elfoglalása gyorsan ment, kedves recepciós magyarul ismerteti, elmondja, hogy mit hol találunk, utána irány a strand. Hatalmas területen fekszik ez a fürdő, sok a nyaraló, de elveszik a tömeg. 7 medence biztosítja a hűsölést, pihenést, nekünk a hullámmedence tetszett a legjobban. Itt 25pecig megy a hullám majd 5 perc szünet. Ebben a medencében van lehetőség kipróbálni a vízen járó labdát is. Hétvégén 1 órás vízi aerobiccal szórakoztatják az üdülőket. Víz 28°c. Csillag medence lassan mélyülő, kb. derékig érő résznél több kis rögzíttet úszósziget van, felette feszített kötél. A feladat eljutni az elejétől a végéig. Ránézésre egyszerű, de a gyakorlatban még a felmászás is nehézséget okoz. Nekünk nem sikerült végig menni, a kezünk viszont másnapra vízhólyagos lett, itt a víz 32°c. Relax és a pezsgőmedencében számunkra nagyon meleg volt a víz 38°c, így nem tudtunk sok időt benne lenni. A csúszdaparkhoz külön szalagot kell venni 4€ ezért egész nap használhatod az 5 különféle csúszdát, kicsik-nagyok-idősek, párosan-egyedül. Tuti élményben lesz részed. Ha megéheznél rengeteg büfé vár kb.50 akkor nem is túloztam. Különféle finomságok saslik, gyros, hekk, frissensültek, na és az édességek, gofri, vattacukor, amerikai palacsinta, amit előtted készítenek, brazil palacsinta, ez egy újdonság hurkapálcikával egybe sütik vastagabb palacsintatészta, közepébe csoki kocka, vagy túrót kérhetsz, aztán a két szélét összesütik, az íze mint hagyományos palacsintáé. Bizonyos napokon pedig bográcsban főztek, különböző pörköltféléket. Strand területén van egy tó ahol lehet vizi biciklizni és csónakázni illetve horgászni. Más számos szórakozási lehetőség: – focipálya, röplabda pálya, kosárlabda palánk, ping-pong asztal, mini golf pálya, gokartozási lehetőség. Kisebb gyerekek számára több játszótér, ugrálóvár, körhinták.
Nekünk 5 napra volt szükség, hogy az egész területet megismerjük, és elég volt ez az 5 nap arra, hogy megszeressük és visszamenjünk akár csak egy strandolásra, ott alvás nélkül. A város kicsi, de szép, letisztult, hatalmas sétáló utca közepén szökő-kúttal, A Dunaparti rész rendezett. Ajánlom mindenkinek, hisz közel van, magyarul beszélnek, ár=érték. Sőt olcsóbb a strandbelépő, mint itthon.
Beküldő: Szanyi Arnold
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Kalandozások Dél-Itáliában
Bejegyzés: 25 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
A dél-olasz temperamentum, s az, ahogyan ez a városokra, a mindennapokra rányomja bélyegét mindig is magával ragadó volt számomra. Imádom a szűk, kacskaringós utcácskákat, amelyeken végigsétálva a tengerparton találja magát az ember. Mindeközben két házfal között kifeszített kötélen színes ruhák lógnak a fejem felett épp arra várva, hogy megszáradjanak. A nyitott ablakon keresztül érzem a friss bazsalikom, paradicsom, fokhagyma egyvelegét, hiszen a „mamma” éppen készíti az ebédet. Máshonnan egy veszekedésnek tűnő párbeszéd szűrődik ki, ez itt teljesen természetes. Valahogy ez a kép jelent meg előttem, mikor néhány évvel ezelőtt szerveztük párommal a nyaralásunkat, s a választás abban az évben dél-Olaszországra és Nápolyra esett. Rómából vonattal majdnem két órát utaztunk Nápolyig, a Stazione Centraleig. Mivel Nápoly környéke rengeteg látnivalót nyújt, s ezzel a lehetőséggel mi élni is szerettünk volna, így a szállásunkat a vonatállomás és a hajókikötő között kerestük. Így találtunk rá a Hotel Speranza két csillagos szállodájára, melyet egy idősebb, szikár öregúr és felesége vezetett. Mivel ők angolul nem nagyon beszéltek, így mi szedtük elő olasz-nyelvtudásunkat, s bejelentkeztünk. A szobánk az első emeleten volt. Rendkívül egyszerű, ugyanakkor mindennel felszerelt szobát kaptunk. Az erkélyről a szomszéd szálloda teraszára láttunk rá. A szobához tartozott egy kis zuhanyzós fürdőszoba, tévé, klíma és ventilátor az ágy felett. Szerettünk volna befizetni reggelire, de az öregúr – talán a többi szállóvendég érdeklődésének hiányában – lebeszélt róla. Helyette ajánlotta, keressük fel a barátja kávézóját a szállodától két utcányira jobbra, aki mellesleg mindenféle finom pékárut is kínál reggeli gyanánt. S ha már itt tartunk, az ásványvizet a szomszédos SuperO boltban vegyük meg, mert ott nem 2-3 eurót húznak ki a zsebünkből, hanem megkapjuk 0,40 euróért. Megfogadtuk a tanácsát. Birtokba vettük szobánkat és elindultunk felfedezni Nápolyt. Gyerekkori képzelgéseimben egy kisváros képében élt bennem, ahol matrózok róják a sikátorokat boldog mosollyal hazatérve, ahol a tengerparton idős bácsik ülnek pecázva és ahol Piedone nevén szólítja és keblére öleli az illegális cigarettacsempészeket. Ez utóbbival egy kissé modernebb verzióban találkoztunk a Corso Umberton, ahol bevándorlók egy fehér lepedőre összegyűjtve kínálták a legdivatosabb táskákat, öveket. Persze kikötőváros lévén nem meglepő, mégis kiábrándító. Nápoly felfedezését a Castel Nuovoval kezdtük, mely a hajókikötő fölött magasodik délcegen. Megnéztük a Galleria Umbertot, majd a San Francesco di Paola templomot, illetve a vele szemben lévő Palazzo Realét (Királyi palotát).
Nápolyt napról napra fedeztük fel, így leltünk rá az igazán elegáns Posillipora, ahova sikló visz fel. A Via Partenopén a Mergellina negyeden át közelítettük meg Posillipot, s ez az út számomra ismét egy új városrészt mutatott meg. Itt találkoztunk igazi déli típusú bácsikkal, akik a tengerparton halásztak, láttuk, hogy fogták ki a polipokat, hogyan vágták el a torkukat, majd mérték le őket és ezt követően gondolom ment a piacra az áru. Az út másik, fás, ligetes oldalán fagyizók sorakoztak. Így jutottunk el a „funicolarehoz”, ami felvitt minket Posillipo „hegyére”. Onnan volt csak igazán fantasztikus a kilátás! Délután besétáltunk Nápoly egy másik negyedébe, megnéztük a híres dómot, melynek ereklyéje Szent Januáriusz vére. Az összeszáradt vér időről-időre cseppfolyóssá válik. Betévedtünk egy igazi nápolyi vásárló negyedbe, ahol elég volt megállnunk egy kirakat előtt, bámulva a helyi sajátosságokat, s az eladó hölgy nápolyi vendégszeretetével ott termett mellettünk. Egy üveg citromlikőrrel szemeztünk, ezt látva a nápolyi asszonyság beszaladt és két pohárkával a kezében tért vissza, hogy kóstoljuk meg az ő híres limoncellojukat. Valóban finom volt, már sajnálom is, hogy ott és akkor nem vásároltunk a nénitől egy üveggel.
Másnap Sorrento felé vettük az irányt, úgy döntöttünk, onnan utazunk Capri szigetére. Nápolytól egy órás vonatút és 3,20 euró, ennyi választott el bennünket Sorrentotól. A vasútállomásról egy pálmafákkal, kávézókkal övezett téren át egy főútra jutottunk. Nagyon hangulatos volt, forgalom szinte semmi, csak a turisták vonultak végig. A helyi ajándékboltok szinte harcot vívtak, ki tud több hűtő mágnest és képeslapot eladni. A szállodák olyan kilátással bírnak Sorrentoban, hogy bármelyikben szívesen megszállnék. Megtaláltuk a helyiek szabad strandját is, de nem volt időnk megmártózni, hiszen várt Capri, így hajóra szálltunk. Az álomsziget úgy bukkant fel a kristálytiszta tengerből, mint a mesében. Fel akartuk fedezni az egész szigetet, de erre egy nap nem elegendő. Forrt a vérünk, nem akartuk megvárni a következő buszt, ami átvitt volna minket a sziget túloldalára, így gyalogosan indultunk el, hiszen így többet lát az ember fia. Hamarosan rá kellett jönnünk, rajtunk kívül senki nem közlekedik gyalogosan Caprin. Egy idő után komoly kihívásnak bizonyult egy-egy meredeken felfelé ívelő út vagy egy sokadik lépcsősor. Csodás villák övezték utunkat. A Faraglioni sziklák látványával nem tudtunk betelni. A gyalogtúra ára sajnos az volt, hogy sok látnivaló – többek között a csónakkal megközelíthető Kék barlang – kimaradt Capri felfedezéséből. Így a nap második felét – kissé fáradtan – a helyiek strandján töltöttük megmártózva az azúrkék, hűsítő vízben, miközben a gazdagok magánjachtjai ott ringatóznak néhány száz méterre tőlünk. Ez igen, így lehet élni! Sajnos indulnunk kellett, várt Nápoly. Másnap Nápolyból csodálatos útvonalon hajóztunk végig: Positano, Amalfi, Atrani, sziklába épült kis tengerparti városok. Nagyon hangulatosak egytől egyig. Amalfin kiszálltunk, megnéztük a főteret, a főutcát, a kissé arab stílusjegyekkel gazdagított hatalmas dómot. Amalfiból Atrani felé vettük az irányt, itt is strandoltunk egyet a helyiekkel, akik világmegváltó bátorsággal ugráltak a sziklafalról a tengerbe. Hazafele megérte kiszállni a hajóból Positanoban is, nagyon szépen fekszik ez a városka. Néhány évvel ezelőtt itt forgatták a Napsütötte Toszkána című film egyik jelenetét. Elég későn értünk vissza Nápolyba, már sötét volt. Szaporán vettük a lépéseket a Molo Beverellotól a szállodáig, itt ugyanis nem jellemző az éjszakai élet. Nyugtalanított, hogy úgy éreztem, követ minket egy férfi, ezért arra kértem kedvesemet, maradjunk le, hadd menjen előre a fickó, semmi kedvem egy utcai rabláshoz. Elkezdtem kotorászni a táskámban. A férfi elment mellettünk, majd néhány méter után visszafordult és odajött hozzánk, miközben az egyik kezét a zsebébe csúsztatta. Már előre vetítettem, hogy „ na igen, most rántja ki a kést, itt biztos így szokás!’ A férfi egy igazolványt vett elő és bátorítóan közölte, hogy ő egy civil ruhás rendőr és a turistákért felel. Egy darabig együtt mentünk tovább, majd elváltunk. A szállodánkhoz egy téren kellett átvágni, az áramszünet épp akkor csapott le ránk, mikor a tér közepén haladtunk. A hotelba érve az öregúr üdvözölt bennünket, váltottunk néhány szót, majd elindultunk a szobánkba. Találkoztunk egy fiatal párral, ők épp a szobájukból jöttek. Fél füllel hallottuk, hogy az öregúr csodálkozva kérdezi tőlük, hova mennek ilyenkor, ez Nápoly, itt nincs helye semmiféle éjszakába nyúló esti sétának, passeggiatanak! Kedvesemmel egymásra mosolyogtunk, ez az este számunkra is ezt bizonyította!
Lassan végéhez közeledett a nyaralásunk és még nem láttuk sem Pompeit, sem Herculáneumot. Ez utóbbira esett a választásunk. Herculáneum alapterületében kisebb, mint Pompei, így turistaként jobban bejárható, ugyanakkor szépen megmaradt és feltárt város. Nagy élmény volt körbejárni azokat a romokat, melyek között valaha emberek élték mindennapjaikat, itt születtek, szültek gyerekeket, dolgoztak, piacoztak, esténként lementek a fürdőbe…és egy napon a természet ereje úgy kívánta, az egész város élete egyszerre érjen véget! Hihetetlen a Vezúv! Akármerre jártunk a nyaralásunk alatt, szinte mindenhol ott volt Ő, Posillipon, Nápoly kikötőjében, Sorrentoban, mindenhol! Talán farkasszemet nézett velünk vagy csak egyszerűen őrködött felettünk? Ki tudja… Nápoly felé menet irigykedve néztem a kirándulóbuszokat, melyek Vezúv-túrát hirdetve vitték utasaikat. Én is izgatott lettem, én is Vezúv-túrára akarok menni! Ez sajnos azonban egy másik történet lesz…a mi történetünk úgy folytatódott, hogy egy élményekkel teli fiatal pár másnap ül a Nápoly-Róma vonaton, s búcsút intenek a városnak: „It is time to say goodbye to Napoli!”
Beküldő: Simkó Judit
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Rubint Réka nyaralása – exkluzív!
Bejegyzés: 24 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Úgy adódott, hogy lett egy szabad hétvégénk, amit Budapesttől nem túl messze, mégis külföldön, pihentető és szép környezetben kívántunk eltölteni. Azonnal hívtam is a hazai sztárvilág szállodatanácsadójaként is ismert Tatár Gyuri barátunkat, így a Külföldi Szállodák .hu jóvoltából egy 3 napos hosszú hétvégét tölthettünk el barátainkkal együtt a Magas-Tátrában, a Csorba tó partján fekvő fantasztikus, 5 csillagos Grand Hotel Kempinski-ben. Budapesttől mindössze 2 és fél órányi autó megtétele után egy páratlan csoda tárult a szemünk elé.
Mind a hotel, mind a hotel nyújtotta adottságok – mégpedig a Hotelt körülölelő varázslatos táj – feledhetetlenné és emlékezetessé tették ezt a 3 napot. Gyönyörű, tágas szoba, páratlan gasztronómia, kényelmet és nyugalmat biztosító exkluzív-wellness szolgáltatás fogadott minket a hotelen belül. A Gyuri által ajánlott szálloda remek választás volt, hiszen az aktív pihenésre számtalan lehetőségünk nyílt, legyen az futás, lovaglás, úszás, wellness, vagy akár fitness.
Nagyon jól éreztük magunkat, ismét egy olyan úton vehettünk részt, ahol nem csalódtunk a kulfoldiszallodak.hu profi és megbízható szolgáltatásában. Köszönjük, legközelebb is őket választjuk!
Rubint Réka
Jumeirah Hotel nyílt Frankfurtban
Bejegyzés: 23 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
A Dubai székhelyű, luxusszállodákat tulajdonló és üzemeltető Dubai Holding megnyitotta Jumeirah Hotel Frankfurt nevű luxushoteljét. A Frankfurt belvárosában, a Thurn-und-Taxis téren található 5 csillagos szálloda 25 emeleten kínál páratlan panorámát a német városra, a vendégek 218 szobából és lakosztályból válogathatnak. A legkisebb szoba 35 négyzetméteres, így a Jumeirah Hotel rendelkezik a legtágasabb szállodai szobákkal Frankfurtban. Minden egyes szoba a kortárs művész; Hartwig Ebersbach kéznyomát viseli magán, így téve egyedivé a lakótereket és a szállodai élményt. A Jumeirah Frankfurt vendégei korlátlan használatot élveznek a szálloda wellness részlegéhez, a Talise Spa-hoz, amely trópusi eső-élményel és az ázsiai zen által inspirált relaxációs helyiségekkel kívánja segíteni a teljes pihenést a már megszokott, ám legmagasabb minőségű wellness szolgáltatások mellett.
Rodosz felejthetetlen..
Bejegyzés: 22 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Az idei nyaralás felejthetetlen volt: jó és rossz értelemben egyaránt. Az egész úgy indult, hogy csak toltuk, toltuk a dátumot, hogy lefoglaljunk egy utat, mire oda jutottunk, hogy azt vettük észre, hogy 1 hét múlva itt a szabi, de nekünk még semmink sincs. Hát a neten keresgélve rá is akadtunk több lehetőségre, viszont minden hely betelt. Az utolsó utáni lehetőséget is megpróbáltuk. Teljesen elkeseredtem. Szabadság előtt 2 nappal találkoztam egy barátnőmmel, hogy dumáljunk, ő látta milyen elkeseredett vagyok, és az első irodába, ami az utunkba tévedt bementünk megkérdezni, hogy tényleg sehol semmi hely? Pici iroda volt, semmit nem reméltünk. És csodák csodája volt. Találtak egy szállodát, ami megfelelt nekünk, és az utolsó két repülőjegyet lefoglalhattuk Rodoszra. De mondta az utazási irodában dolgozó hölgy, hogy másnap reggel menjünk vissza, mert, hogy a repülő 2 nap múlva indul, és addig tudják foglalni. Így is tettünk – most már nem a barátnőmmel, hanem lelkes útitársammal – másnap kora reggel nyitásra odamentünk. Kifizettük a szállást, és a repülőjegyet, és vártuk a másnapi indulást. Nagyon fellelkesedtünk, hisz még pénzt kellett váltani, csomagolni, és még a voucherért is vissza kellett menni az irodába du.
De ekkor elindult valami pechszéria, aminek a tetőzése még odébb lesz. 1 óra körül hív minket az iroda, hogy nincs a szállodába hely, de találtak másikat. Egy drágábbat és egy olcsóbbat, menjünk oda, tehát visszamentünk, megnézegettük és a drágább mellett döntöttünk. A szállás 4* all inclusive, saját kis tengerparttal, hatalmas medencével, és a szobákról a képek elragadóak voltak. Persze tengerre nézőt foglaltattunk.
Másnap reggel indultunk. A repülőút nyugis volt. Amikor odaértünk várt minket a transzfer, persze különleges esetek voltunk, mert a többi utastól külön szállóba kerültük, amin aggódtunk, de aztán kiderült, hogy a rengeteg utas több irodából van, és vagy 10 különböző szállásra megy. Minket raktak ki először, a reptértől kb. 17 km-re lévő szállónál, ahol a helyi telepített idegenvezető (későbbiekben Szandra) csak annyit mondott, hogy „na itt lesztek, van 3 program, részt akartok-e venni?”. Mi rábólintottunk, mert általában úgy megyünk nyaralni, hogy fakultatív programokon is részt vehessünk, és ez is egy szempont a foglalásnál. Be is fizettük a három programot, és örültünk, hogy ez is el van intézve. 3 nap múlva lesz az első, szóval addig pihenés. A busz továbbment. Azt hittük miénk a világ. De nem így történt. A foglalásunkat a szálloda nem kapta meg, de rendesek voltak, adtak egy családi szobát az első emeleten, tengerre nézőt, ideiglenesen, mert másnapra lesz nekünk szoba a voucher fejébe, ne aggódjunk. Amit kaptunk, lepukkant koliszobára hasonlított leginkább. Sebaj, jobban érdekelt minket, hogy kinn vár minket a tenger. Akkor még csak 3 óra körül lehetett, szóval fürdőruci fel, és uzsgyi. Folyamatos zizegő hangot hallottunk a parton – akkor még nem tudtuk mi az, de még aznap kiderült, és megismerkedtünk a kabócával. Nah, aki nem ismeri, annak elmondanám, hogy kb. úgy néz ki, mint egy csótány, csak hatalmas szárnyakkal, amivel bizony repülni is tud. Egy jó 15 cm-es, húsos testű állatra kell gondolni, nem egy kedves kis katicaméretű dologra. Az első, ami elrepült mellettünk, az rögtön útitársam alkarját befedve landolt, amitől én onnantól kezdve a parton töltött időt végig pánikban töltöttem. Rodosz tele van ezzel, szóval csak kalandoroknak ajánlom.
A kezdeti sokk után, másnap jött a következő, amikor megkaptuk a végleges szobánkat. Egy utcára néző, picike, elég szocos beütésű szobát. Onnantól kezdve persze szegény recepciósokat zaklattuk, hogy mi nem erre fizettünk be, hanem egy feljebb szinten lévő, felújított tengerre néző szobára. Szerencsére a szobára ki volt függesztve, hogy mennyi az értéke (nagyjából 540 EUR), aminek mi több mint kétszeresét fizettük ki az irodába, szóval tudtuk, hogy ezzel még lesz dolgunk. Három nap strandolás, koktélozás várt ránk, úgyhogy nem mérgelődtünk. Megtörténtek az első facebook bejegyzések, és képfeltöltések is. Szerencsére volt a szállóban wifi, mégis 2. nap végén már az okostelefonom (iPhone 4) nem működött. Nem értettem, mi van.
Aztán eljött az első program, egész jó volt. Egy Rodosz szigetet körbe buszozó túra. Akkor megismerve a többi utazót kiderült, hogy nem csak az a három program van, hanem van más is. Megörültünk, mert volt közte hajótúrás, nekünk meg az a kedvencünk, szóval megkérdeztük, az idegenvezetőt, lehet-e szó cseréről. Ő mondta, hogy igen, de kérdezzük meg Szandrát. Sőt, ő majd megkérdezi. Beszéltek is, minden rendben volt, csak rá kell fizetnünk valamennyit, mert az drágább. Mondtuk, hogy nem gond. Szandra még azt is megüzente, hogy azért megkérdezi a főnőkét, és este még beszéljünk. OKÉ. Este 9ig még semmi hírt nem kaptuk Szandrától, így írtunk neki mail-t, hogy hányra jön értünk a transzfer és akkor melyik programra készülhetünk. (Az általunk befizetett út is egy hajóút, csak nem fürdőzéses, hanem egy szigetre kirándulós lett volna) Erre Szandra annyit írt, hogy egyikre se, mert nem tudják biztosítani nekünk a transzfert. Nem nagyon értettük a dolgot. Írta, hogyha mi megoldjuk az odajutást, akkor részt vehetünk rajta. Persze a befizetett program árában a transzfer is benne volt. Kicsit megorroltunk rá, és mondtuk, hogy köszönjük, akkor nem, mert nem tudunk eljutni a kikötőbe, nincs közvetlen busz oda, és amúgy meg taxisztrájk van. Mi Tholoson voltunk, a kikötő Falirakiban.
Még aznap az utazási iroda részére megírtuk a panaszlevelet megannyi gondunkkal, mert mire az ügy tisztázódott, hogy nem vehetünk részt a programon már 11 óra is elmúlt. Másnap magunk bebuszoztunk Rodosz városába, és körbenéztünk, mert ugyan volt kimondott városnéző túra, de arról sem tudtunk, és azon sem vehettünk részt. Az ottani kikötőbe sétálva találtunk egy kapitányt, aki öböl túrákat csinál minden nap. Befizettünk rá, hogy mégiscsak hajózzunk, ha már ott van a tenger.
Másnap még volt egy fakultatív programunk Marmarisra, ami inkább arról szólt, hogy itt meg ott költsd el a pénzed – itt találkoztunk egy harmadik idegenvezetővel. Ő kedves volt. Aztán jött az utolsó előtti nap, és a hajókázás. Alig húszan voltunk a hajón. Teljes ellátást kaptunk, csak az italokért kellett fizetni, viszont még így is megérte a 35 euros árat, hogy 5 öbölben úszkálhattunk. A nyaralás legjobb része volt. A hajóskapitánnyal összebarátkoztunk, még a hajót is vezethettük. Ugráltunk a gyönyörű, tiszta, kék vízbe az Anthony Quinn öbölben, és még az annál is szebb Afandou öbölben, és további 3 helyen. Ha ez az utolsó nap nem lett volna, akkor az egész nyaralás rosszul sül el.
Tehát jókedvvel jöttünk haza, ahol viszont egy T-mobile számla várt, 170 ezer forintos csekkel. Igen, valóban annyi. Az okostelefonom önálló életet élt, és frissítgette magát, hát ezért kapcsolták ki másnap. Rákapcsolódott a tőlünk 2 órányi török hálózatra, és még csak nem is láttam, és olyan adatforgalmat generált, amit hónapokig folyamatos használat mellett sem produkáltam. Haza utazás napján panaszt tettünk a T-mobilenál is, amit sajnos, azóta elutasítottak, viszont régi ügyfélként csak a felét kellett befizetni. Hát ez is egy örömhír.
Az utazási irodában is jártunk, jogosnak találták felháborodásunk, mind a szállásra tett panasz, mind az idegenvezetőre tett panasz tekintetében (akinél, azóta is ott van a befizetett programunk ára, amire nem vittek minket), viszont 30 napot kértek kivizsgálásra. Lassan lejár az idő, hát kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye. Hát ez volt az idei nyaralás.
Beküldő: Varga Marianna
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Nyaralás Korfun
Bejegyzés: 22 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
A nyereményjátékra szeretnék jelentkezni az alábbi beszámolómmal. Az anyukámmal töltöttünk el egy hetet a csodaszép zöld szigeten, Korfun. A sziget közepén, Benitsesben volt a szállásunk, amit azért választottunk, mert nagyon közel van a Sissi-kastélyhoz és a tengerpart is igaz ugyan, hogy apró kavicsos, de annál gyönyörűbb. A szállásunk tipikus mediterrán apartman volt, nagyon tiszta és a tengerparttól 20 méterre az első utcában volt: az erkélyről lehetett látni a türkizkék habokat! Mindketten imádjuk a görögöket, Benitses pedig azért is volt jó választás, mert viszonylag kevés a turista, viszont annál vendégszeretőbbek a helyiek. A tengerparton pedig a görög istenek leszármazottai süttetik a hasukat, ami – be kell hogy valljuk – nem rossz látvány!:)
Beküldő: Joó Tamara
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Horvátország – Selce
Bejegyzés: 20 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Egy 4 napos tengerparti nyaralás egyik lényeges pontja a távolság, hogy minél kevesebb időt kelljen autózással tölteni, így a horvátországi pihenőhelyek közül a Kvarner öbölben kezdtem el keresgetni. Mivel nem a klasszikus szombati turnushoz igazodott az időpontunk (csütörtöktől vasárnapig terveztük a leginkább csak szusszanásnak tekinthető rövid kikapcsolódásunkat), így kevés szálláshelyből tudtunk választani. Az internetes oldalon az időpontok beírása után a harmadik felugró lehetőség volt a nyelvtörőnek is beillő nevű Crikvenica mellett található, mindössze néhány utcából álló kis falu, Selce egyik apartmanja, amelyik már elsőre szimpatikus volt, így gyorsan le is foglaltam a kívánt három éjszakára. A távolság 511 km (a Google térkép szerint pont 5 óra és 9 perc, de ezek szerint ők nem álltak meg kávézni – és mást intézni – közben), amit kellemes tempóban, 6,5 óra alatt teljesítettünk és 11-kor már a szobánk teraszáról egy rozé hosszúlépést kortyolgatva néztük a képen is látható kilátást. Pazar. A ház gyönyörűen felújított, a szobák TV-vel, teljesen felszerelt konyhával, légkondival és nagyon szép fürdőszobával vannak ellátva és a tengerpart is csak 20 méter – a faluközpont (bank, éttermek, pékség, kávézók) 100 méter -, így minden adva volt egy abszolút passzív nyaralás megkezdéséhez. Vacsorázni az épp aznap este szimpatikus étteremben voltunk, ahol német és angol nyelveken – fűszerezve horvát és orosz szavakkal – tudtunk kommunikálni a helyi, régi vágású pincérekkel. A klasszikus haltál és a rost tál után utolsó napra hagytuk a „kötelező” fogást, a Chevapchichat, amit egy kellemes séta után Crikvenica parti sétányának egyik éttermében kóstoltunk meg, és azt mondhatom, hogy méltó befejezése volt ennek a kis kiruccanásnak. Vasárnap hajnalban indulás előtt még egy teraszon elfogyasztott – helyi pékségből származó – friss burek és egy kávé belefért az időnkbe, aztán egy nagy sóhajtás után elindultunk haza. Reméljük egyszer még…
Beküldő: Szemán Zoltán
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Rémálom Berlinben, avagy “do not disturb!”
Bejegyzés: 19 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
A tavalyi évben úgy döntöttünk egy kolléganővel, hogy ellátogatunk a berlini ITB-re és összekötjük a kellemeset a hasznossal. 5 éjszakát foglaltunk egy szállodába, amelynek a nevéből és az áraiból ítélve azt hittük, hogy egy kellemes kis 3*-os szállodába érkezünk Berlin egyik gyönyörű városrészébe… ám ekkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk…
Fontos szempont volt a szálloda kiválasztásánál, hogy közel legyen a kiállítás helyszínéhez. Mivel a kolléganőmnek volt céges bankkártyája, így a foglalást ő intézte. A portálon feltüntetett fotók és leírás alapján egész jó kis helynek tűnt. Magyarországról indultunk, Szlovákián és Csehországon keresztül közelítettük meg Berlint. Az úton minden rendben ment, a tankolást leszámítva (egy cseh benzinkutas az autópálya mentén sikeresen „elszámolta magát” amit csak utólag vettünk észre…).
Végre Berlinbe értünk! Már alig vártuk, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Viszont akadt egy kis bökkenő: nem találtuk a szállodát, pedig térképünk és GPS-ünk is volt…mellesleg használni is tudtuk. Az utca végül meglett, csak a szálloda nem volt sehol. Elég sokáig bolyongtunk a környéken, úgy gondoltuk, hogy akkor itt az ideje egy másik hotelt keresni, maximum a duplájába kerül a kis utazásunk. Ekkor siettek segítségünkre a berlini rend őrei és rendőri felvezetéssel eljutottunk végre a szállodáig – ami természetesen végig ott volt az utcában.. Ám ekkor kiszálltak Megmentőink, és nekünk szegezték a kérdést, hogy két fiatal hölgy mit keres ebben a szállodában? És egyáltalán, ezen a környéken?! Nem értettük a kérdést, és ekkor tekintettünk körül… észre sem vettük a lázas keresésben, hogy hol is vagyunk. Hogy megfelelő hasonlattal éljek, kb. olyan környéken voltunk, mint Budapesten a XIII. kerület… és közölték velünk, hogy lehetőleg semmit ne hagyjunk a szobában, még a széfben sem, mert ebből a szállodából elég sok vendég elég sok holmija eltűnt már. Hát ez szuper, laptop, fényképezőgép, miegymás…már a szemem előtt lebegett a kép, ahogy másnap meg az utca túloldalán árusítják a dolgainkat.
Gondoltuk, hogy végre becsekkolunk, és megnézzük, hogy hova is sikerült foglalnunk. A recepción elég kétes alak fogadott bennünket, de megnéztük a szobát és az kényelmes, összkomfortos és talán, egy kis túlzással szép is volt. Fáradtak voltunk, végül úgy döntöttünk, maradunk. Első éjszaka egész jól aludtunk. A szálló egy kis garniszálloda volt, tehát csak reggelizni volt lehetőségünk. A reggeliző terem elég kicsi volt, viszont a kínálattal szemben nem lehetett kifogás. Indulnunk kellett a kiállításra. Mivel nem tudtunk mindent magunkkal cipelni, és a rendőrök tanácsa elég nagy hatással volt ránk, ezért kiraktuk a „Do not disturb!” táblát. A takarítónők láttán megegyeztünk abban, hogy helyesen cselekedtünk. Vettünk egy több napra szóló metrójegyet, és gyakorlatilag 10 perc alatt a kiállítás helyszínén voltunk. Az út egy gyönyörű városrészen át vezetett – ahova elvileg terveztünk foglalni, csak hát ugyebár nem sikerült. A kiállítás óriási alapterületen kapott helyet, nem is tudom mihez hasonlítani (aki már részt vett rajta, tudja miről beszélek). Az egyes kiállítótermek/épületek között buszok hozták – vitték a látogatókat. Mindenesetre zárásig mentünk, és csak építettük a kapcsolatokat, gyűjtöttük a névjegyeket, jókat beszélgettünk külföldi kollégákkal – hozzáteszem hogy a folyamatos német és angol csevelytől estére totálisan lezsibbadtunk. Napközben elterveztük, hogy megnézünk néhány nevezetességet: Brandenburgi kapu, Székesegyház, stb..
Nos, aki járt már az ITB-n annak nem kell ecsetelnem, hogy kapuzárásig, kb. a kiállítás ¼-én sikerült keresztülverekednünk magunkat. Életemben nem voltam még olyan fáradt. Egész nap gyalogoltunk. Döntöttünk: a kirándulást elhalasztjuk holnapra. Visszafelé menet tűnt fel, hogy a szállodánk utcájában gyakorlatilag minden bolt neve kínaiul is ki van írva. Csupa rosszarcú alak az utcán, és a slusszpoén: észrevettük, hogy egy kupleráj szomszédságában van a szálloda! Annyira fáradtak voltunk, hogy ezen már csak nevetni tudtunk és ekkor még nem is sejtettük, hogy gondjaink fokozódni fognak…
A szobában minden rendben volt. Este éttermet kerestünk, a közelben volt egy MC Donald’s, így emellett döntöttünk. Visszaértünk a szállodába és ekkor szembesültünk azzal, hogy egy olasz diákcsoport van a házban, szinte az összes szobában. Hát ezzel még nem is lett volna baj, csak egész éjszaka „dühöngtek”, így aludni nem tudtunk, a reggelinél hiába mentünk le korán, gyakorlatilag sáskajárás szindróma volt.
Mindebbe beletörődve elég fáradtan folytattuk a kis utunkat a kiállításon, azt már gondolom mondanom sem kell, hogy do not disturb. Már első nap megtanultuk, hogy a magas sarkú itt felejtős, viszont laposban sem volt jobb a helyzet délutánra. Városnézés halaszt, ágy becéloz. Igen ám, de ott a kaja kérdés…bemegyünk egy boltba hazafelé, majd másnap elmegyünk egy jó kis étterembe. Rendben. A bolt polcain, ahova betévedtünk, mindenféle ismeretlen és számunkra beazonosíthatatlan dolog sorakozott. Biztosra akartunk menni, ásványvíz (amiről utólag kiderült, hogy keserű!!) és Pringles csipsz, az legalább tuti. Befelé menet szóvá tettük, hogy nem lesz ez így jó ezzel a csoporttal, mire széttárták a kezüket. Ennek ellenére még mindig lustaságunk győzött és maradtunk – néhány füldugót azért beszereztünk. Aztán a dolgok a szokásos menetben folytatódtak: dühöngés, reggel sáskajárás, do not disturb – amiért elég furán néztek ránk, de sajnos a takarítónőkkel nem sikerült kommunikálnunk, nyilván ez a mi korlátaink miatt volt így. Sebaj, végigjártuk ismét a kiállítást és megegyeztünk, hogy másnap hazaindulunk. Valahogy a tudattól is megnyugodtunk. Találtunk jó néhány utcával odébb egy kis éttermet, ami elég kultúrált volt, és végre egy jót vacsoráztunk. A városnézés természetesen ismét elmaradt. Sebaj, majd legközelebb, hazafelé megállunk Prágában, legalább ott körülnézünk kicsit.
A folytatást gondolom, nem kell leírnom, a szokásos kerékvágásban mentek a dolgok. Másnap kicsekkolásnál közöltük, hogy bár 2 nappal előbb elmegyünk, de csak annyit vagyunk hajlandóak fizetni, amennyit maradtunk és mivel az a sejtésünk beigazolódott, hogy bankkártya garanciát nem tudnak kezelni, így nem tudtak mit tenni. Megkönnyebbülve, de teljesen fáradtan, teljes leltárral elindultunk haza, és persze lustaságunk ismét győzedelmeskedett: Prágában sem álltunk meg.
Viszont az úton megbeszéltük, hogy mivel elég sikeresnek volt titulálható ez a kiállítás, nyáron ellátogatunk a kölni RDA-ra is… ismét interneten foglaltunk, ismét nem volt egyszerű megtalálnunk a szállodát…DE: ez alkalommal szerencsénk volt: gyönyörű helyen, a Rajna parton, egy elég frekventált ám mégis hangulatos helyen helyezkedett el a szálloda…
Azt hiszem, hogy a berlini kiruccanásunkat soha nem fogom elfelejteni, és ezentúl ha külföldön foglalok szállást soha nem bízom másra, és alaposan utánanézek, hogy hol található a szálloda…
Beküldő: Kovács Zsófia
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Görögország, Thessaloniki
Bejegyzés: 19 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Az én élménybeszámolóm valószínűleg kicsit más lesz, mint az átlagos. Ugyanis 5 hónapig tartott a nyaralásom.
Életem első külföldi útja volt, és erre önerőből nem is lett volna lehetőségem. Egyetemistaként több ösztöndíjra is pályázhattam, így az EILC, illetve az Erasmus programok segítségével juthattam el a csodálatos Thessalonikibe, Görögország második legnagyobb városába. Életem első kollégiumi létét -, mely két és fél hét gyötrelmes küzdelem volt, és első albérletét is itt tudhattam magaménak. Az érzés, amit minden reggel átéltem leírhatatlan. Ismeri/Ismered azt az érzést, amikor csak vagy, nem csinálsz semmi különöset, de a boldogságtól mosolyogsz, és teljes mértékben azt érzed, hogy jó helyen vagy? Én minden nap ezt éreztem, amikor a hegyen lévő lakásunkból kiléptem az utcára, és megláttam a tengert, amint éppen kel fel a nap. Ez a legegyszerűbb, és legtisztább boldogság.
Természetesen voltak az útnak árnyoldalai is, de ezek a bizonyos kellő rosszak. Bizony hozzá kell szokni, hogy itt az emberek bizonyos dolgokban nagyon kedvesek és segítőkészek, másokban viszont rendkívül ellenszenvesek tudnak lenni. Ha egy görög felajánlja a segítségét, nem szabad visszautasítani, mert az egyik legnagyobb sértésnek számít. Aki Thessalonikit választja bele fog “futni” olyan szituációkba, amikor már-már kellemetlenül érzi magát a segítség miatt. Ha tényleg nem szeretné valaki elfogadni a felajánlást, akkor határozottan nemet kell mondani, mindenféle udvariaskodás nélkül. Ha ez sem segít, akkor elköszönni és távozni kell.
Tömegközlekedés tekintetében hasonló, mint Budapesten. A buszok általában nagyon zsúfoltak, és a közlekedési dugók általánosnak számítanak. A metrót most építik, szóval csak busszal lehet közlekedni. Az árakat tekintve drágább, mint Budapest. Thessalonikin kívül volt szerencsém eljutni Galaxidi-ba, Delphoi-ba és még számtalan mesés helyre.
Az ösztöndíjprogramnak köszönhetően több százan érkeztünk ugyanazért, csak a Világ több pontjáról. Hiába találkoztunk akkor életünkben először, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Mindenki nagyon figyelmes, kedves és segítőkész volt. Hiszen valamilyen szinten egymásra voltunk utalva. Mindenki távol a családjától, egyedül a nagy Világban, egy idegen kultúrában. Ezek a dolgok rendkívül össze tudják kovácsolni az embereket.
Összességében Görögország, és azon belül a második legnagyobb városa gyönyörű. Én csak ajánlani tudom. Viszont az egyetem részét nagyon gondolja meg mindenki. Sokszor nagyon nehéz, és rendkívül nagy nyugalom kell hozzá, hogy végigcsinálja az ember. Bár lehet, hogy csak pont nem volt szerencsém. Ki tudja?! 🙂 Remélem, hogy ha valaki –mondjuk éppen Te, kedves Olvasó- Thessalonikit választja, akkor ugyanannyi örömben, és élményben lesz részed, mint Nekem. Egy biztos: az élmény, hogy egy mediterrán országban tölthettem el 5 hónapot, semmivel nem pótolható, és ezért végtelenül hálás vagyok.
Beküldő: Kemecsei Bernadett
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
A sokszínű Belgium és a “tulipános” Hollandia
Bejegyzés: 18 augusztus 2011 | Nincs hozzászólás
Úgy határoztunk párommal, hogy idén felderítjük a praliné csokoládékról és a majd 500 féle sörről elhíresült országot, Belgiumot. Kalandvágyók vagyunk, ezért autóval indultunk útnak és majd 15 óra utazás után érkeztünk meg Eupenbe. Azért választottunk ezt az várost, mert Belgium keleti határa mentén fekszik, ahol kb. 15 km távolságra található a holland Masstricht városa és így 2 országba is lehetőségünk nyílt ellátogatni.
Megérkeztünk a panzióba (Les Gítes), ahol a szállásunkat foglaltuk, már vártak minket kedvesek és segítőkészek voltak. Az épület Eupen hegyvidékes részén fekszik, így a szobánkból csodálatos panoráma nyílt a tájra. A szoba tiszta és rendezett volt kaptunk ágyneműt, törülközőt, köntöst és mindent, amire szükségünk volt. Az egész épületben rendelkezésre állt ingyenes wifi kapcsolat valamint bed&brekfast szobát foglaltunk, így mindennap bőséges és finom reggelit kaptunk. Berendezkedtünk a szobánkba és azonnal útnak is indultunk felderíteni a várost. A városháza klasszicista stílusban épült, mellette állt egy apátsági templom, mely barokk stílusú. A városban meghatározó a barokk stílus és még 4 templomot láttunk. A város főterén, pedig gazdag patríciusok házai figyelhetők meg. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik, ezeket a régi stílusú épületeket, mert itt minden igény kielégít a 17-18. századi építészi stílus. A nyelvek terén viszonylag könnyű volt kiigazodni, ugyanis Eupen a belgiumi német nyelvi közösség székhelye és itt szinte mindenki beszéli a német nyelvet.
A város, sétáló utcáján nagyon sok nemzedék éttermeit meg lehet találni. Egymás után sorakoznak az olasz, török, belga, indiai, görög, francia és holland éttermek. Hozzáteszem mindegyik étteremre ki volt tűzve az ország lobogója. Nagyon hangulatos volt. Az árak láttám ledöbbentünk! Azok az árak voltak, mint itthon, sőt sok helyen még olcsóbb és nagyon jó minőségű termékeket találtunk. Az olasz étteremben, ahol vacsoráztunk egy spagetti 6 euró, egy lasagna, pedig 12 euróba került! Az üdítők, kávék szinten mindenhol 2-3 euróba kerültek. Szerintem ezek nagyon jó árak!
Vacsora után visszamentünk a szállásra, jót aludtuk és újult energiával indultunk neki a következő napnak. Mánap elindultunk Spa-ba, mely a középkortól kezdve kedvelt és ismert gyógyforrás volt Európába. Már a Spa névből következtethetünk a helyre: természetes forrás-, gyógy- és tengervízzel rendelkezik, a víz jótékony hatását használják fel regenerálásra, gyógyulásra, megszépülésre és ellazulásra. Egyszóval tökéletes minden gyógyulni vagy egyszerűen csak relaxálni vágyóknak. A mai napunk ebben a kellemes fürdőben telt el, ahol nem volt túlzsúfoltság és tökéletes volt a pihenésre.
Ámde nem mindenkinek a gyógyfürdő jut eszébe a Spa szó hallatán! Mint a legtöbb férfi az én párom is a száguldás szerelmese és a legközelebbi úti célnak a belgiumi F1-es pályát tűztük ki a híres Spa-Francorchamps-t. A pálya kb. 30 percre volt a szállásunktól, és amikor megérkeztünk igencsak meglepődtem. Teljesen más egy forma 1-es pálya élőben, mint a tv-n keresztül. Bevallom nagyon tetszett és had ne mondjam milyen felejthetetlen élmény volt a párom számra! A legjobb az egészben, hogy kedvesen fogadtak minket és ingyen körbe járhattunk a pályát, a nézőteret és beengedtek minket a box utcába is, ahol rengeteg sport autó állt! Élőben látni ilyeneket nagyon nagy élmény volt, főleg a páromnak! Egyszóval, aki itt jár, látogasson el ide is, megéri főleg, ha még szeretitek is a forma-1-et! Visszatérve Eupenbe, ma este egy belga éttermet választottunk, ahol nagyon kedvesen és aperitiffel fogadtak. A belga helyi specialitás ’főtt kagyló sült krumplival’ azaz ’Moules marinieres avec pommes frites’ én személy szerint szeretem a tengeri herkentyűket, meg is kóstoltam és nagyon finom volt. Persze elmaradhatatlan volt, hogy meg ne kóstoltuk volna a világ szerte híres belga söröket! 500 féle sört gyártanak és ebből sokat csak Belgiumban, mint pl. az apátsági söröket. Itt az alkoholfogyasztás 0,5%-ig megengedett és a nagyon sok sört, ilyen alkohol tartalommal gyártanak. A fenséges és bőséges vacsora után ismét visszatértünk a szállásunkra.
Másnap reggel útnak indultunk Hollandiába, mely csupán félórányi útra volt Eupentől. A határon átértve a legközelebbi nagyváros Maastricht volt. Amint átértünk egy teljesen már kultúra fogadott minket. A város a Maas folyó két partján fekszik. Megkerestünk a belvárost és gyalog indultunk tovább a városba. Ami elsőként szembetűnt, rengetegen kerékpárral közlekednek. A belvárosban található a ’Pokol kapuja’ (Helpoort) és a városfal maradványai, körülötte szökőkutak, melyben hattyúk és vadkacsák úszkáltak! A park rendezett és tulipánokkal teli. Nagyon idilli és nyugodt volt a táj! Megnéztük még a Szent Szervácius Bazilikát, mely Hollandia egyik legrégebbi temploma. Itt található még a Vilma híd, a Mátyás templom és a Bonnefanten Múzeum, melybe a belépő mindösszesen 7 euró volt egy felnőttnek. A városnézés után természetesen egy holland éttermet látogattunk meg. Nemzeti ételüknek a ’hotspot’-ot tartják, ami párolt marhahús zöldségpürével. Finom volt és bőséges. A holland túra után visszaindultunk a szállásunkra és este a naplementében még elmentünk a városba sétálni. A város és a környék érdekessége, hogy minden ház fala apró téglákkal és terméskövekkel van kirakva. Egyetlen egy épületet sem láttunk, ami színezve lett volna, mint idehaza. Még a templom és a pláza is ilyen apró téglákkal volt kirakva. Nekem nagyon tetszett teljesen más hangulata van az épületeknek. A város alapvetően nagyon nyugodt és csendes. Az itt töltött egy hét nagyon jól telt, de sajnos gyorsan elrepült.
A hazafelé úton a németországi Kerpen-nél figyelmesek lettünk a híres Michael Schumacher Kart Centerre, és ha már itt jártunk letértünk az autópályáról és eltöltöttünk egy kellemes órát. Itt a szórakozás mellett (gokartozás) az emelten volt egy étterem is, ahol meg is vacsoráztunk. Maga a hely felért egy múzeummal a rengeteg fénykép és az egyéb relikvia mellett. Úgy gondolom ezt is érdemes volt megnézni!
Összefoglalva egy nagyon csodálatos hetet töltöttünk itt és úgy gondolom, hogy akinek lehetősége nyílik ellátogatni Belgiumnak erre a részére, ne hagyja ki ezeket a városokat sem.
Beküldő: Kulcsár Anett
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.