Csatlakozz hozzánk!
Olvasd a Blogunkat!
Skype | Kapcsolat
|
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Szálloda akciók, szállás ajánlatok: hírlevél feliratkozás: szállodák .hu

Az Ön neve:

E-mail címe:

Kalandozások Dél-Itáliában

Posted on 25 augusztus 2011

A dél-olasz temperamentum, s az, ahogyan ez a városokra, a mindennapokra rányomja bélyegét mindig is magával ragadó volt számomra. Imádom a szűk, kacskaringós utcácskákat, amelyeken végigsétálva a tengerparton találja magát az ember. Mindeközben két házfal között kifeszített kötélen színes ruhák lógnak a fejem felett épp arra várva, hogy megszáradjanak. A nyitott ablakon keresztül érzem a friss bazsalikom, paradicsom, fokhagyma egyvelegét, hiszen a „mamma” éppen készíti az ebédet. Máshonnan egy veszekedésnek tűnő párbeszéd szűrődik ki, ez itt teljesen természetes. Valahogy ez a kép jelent meg előttem, mikor néhány évvel ezelőtt szerveztük párommal a nyaralásunkat, s a választás abban az évben dél-Olaszországra és Nápolyra esett. Rómából vonattal majdnem két órát utaztunk Nápolyig, a Stazione Centraleig. Mivel Nápoly környéke rengeteg látnivalót nyújt, s ezzel a lehetőséggel mi élni is szerettünk volna, így a szállásunkat a vonatállomás és a hajókikötő között kerestük. Így találtunk rá a Hotel Speranza két csillagos szállodájára, melyet egy idősebb, szikár öregúr és felesége vezetett. Mivel ők angolul nem nagyon beszéltek, így mi szedtük elő olasz-nyelvtudásunkat, s bejelentkeztünk. A szobánk az első emeleten volt. Rendkívül egyszerű, ugyanakkor mindennel felszerelt szobát kaptunk. Az erkélyről a szomszéd szálloda teraszára láttunk rá. A szobához tartozott egy kis zuhanyzós fürdőszoba, tévé, klíma és ventilátor az ágy felett. Szerettünk volna befizetni reggelire, de az öregúr – talán a többi szállóvendég érdeklődésének hiányában – lebeszélt róla. Helyette ajánlotta, keressük fel a barátja kávézóját a szállodától két utcányira jobbra, aki mellesleg mindenféle finom pékárut is kínál reggeli gyanánt. S ha már itt tartunk, az ásványvizet a szomszédos SuperO boltban vegyük meg, mert ott nem 2-3 eurót húznak ki a zsebünkből, hanem megkapjuk 0,40 euróért. Megfogadtuk a tanácsát. Birtokba vettük szobánkat és elindultunk felfedezni Nápolyt. Gyerekkori képzelgéseimben egy kisváros képében élt bennem, ahol matrózok róják a sikátorokat boldog mosollyal hazatérve, ahol a tengerparton idős bácsik ülnek pecázva és ahol Piedone nevén szólítja és keblére öleli az illegális cigarettacsempészeket. Ez utóbbival egy kissé modernebb verzióban találkoztunk a Corso Umberton, ahol bevándorlók egy fehér lepedőre összegyűjtve kínálták a legdivatosabb táskákat, öveket. Persze kikötőváros lévén nem meglepő, mégis kiábrándító. Nápoly felfedezését a Castel Nuovoval kezdtük, mely a hajókikötő fölött magasodik délcegen. Megnéztük a Galleria Umbertot, majd a San Francesco di Paola templomot, illetve a vele szemben lévő Palazzo Realét (Királyi palotát).

Nápolyt napról napra fedeztük fel, így leltünk rá az igazán elegáns Posillipora, ahova sikló visz fel. A Via Partenopén a Mergellina negyeden át közelítettük meg Posillipot, s ez az út számomra ismét egy új városrészt mutatott meg. Itt találkoztunk igazi déli típusú bácsikkal, akik a tengerparton halásztak, láttuk, hogy fogták ki a polipokat, hogyan vágták el a torkukat, majd mérték le őket és ezt követően gondolom ment a piacra az áru. Az út másik, fás, ligetes oldalán fagyizók sorakoztak. Így jutottunk el a „funicolarehoz”, ami felvitt minket Posillipo „hegyére”. Onnan volt csak igazán fantasztikus a kilátás! Délután besétáltunk Nápoly egy másik negyedébe, megnéztük a híres dómot, melynek ereklyéje Szent Januáriusz vére. Az összeszáradt vér időről-időre cseppfolyóssá válik. Betévedtünk egy igazi nápolyi vásárló negyedbe, ahol elég volt megállnunk egy kirakat előtt, bámulva a helyi sajátosságokat, s az eladó hölgy nápolyi vendégszeretetével ott termett mellettünk. Egy üveg citromlikőrrel szemeztünk, ezt látva a nápolyi asszonyság beszaladt és két pohárkával a kezében tért vissza, hogy kóstoljuk meg az ő híres limoncellojukat. Valóban finom volt, már sajnálom is, hogy ott és akkor nem vásároltunk a nénitől egy üveggel.

Másnap Sorrento felé vettük az irányt, úgy döntöttünk, onnan utazunk Capri szigetére. Nápolytól egy órás vonatút és 3,20 euró, ennyi választott el bennünket Sorrentotól. A vasútállomásról egy pálmafákkal, kávézókkal övezett téren át egy főútra jutottunk. Nagyon hangulatos volt, forgalom szinte semmi, csak a turisták vonultak végig. A helyi ajándékboltok szinte harcot vívtak, ki tud több hűtő mágnest és képeslapot eladni.  A szállodák olyan kilátással bírnak Sorrentoban, hogy bármelyikben szívesen megszállnék. Megtaláltuk a helyiek szabad strandját is, de nem volt időnk megmártózni, hiszen várt Capri, így hajóra szálltunk. Az álomsziget úgy bukkant fel a kristálytiszta tengerből, mint a mesében. Fel akartuk fedezni az egész szigetet, de erre egy nap nem elegendő. Forrt a vérünk, nem akartuk megvárni a következő buszt, ami átvitt volna minket a sziget túloldalára, így gyalogosan indultunk el, hiszen így többet lát az ember fia. Hamarosan rá kellett jönnünk, rajtunk kívül senki nem közlekedik gyalogosan Caprin. Egy idő után komoly kihívásnak bizonyult egy-egy meredeken felfelé ívelő út vagy egy sokadik lépcsősor. Csodás villák övezték utunkat. A Faraglioni sziklák látványával nem tudtunk betelni. A gyalogtúra ára sajnos az volt, hogy sok látnivaló – többek között a csónakkal megközelíthető Kék barlang – kimaradt Capri felfedezéséből. Így a nap második felét – kissé fáradtan – a helyiek strandján töltöttük megmártózva az azúrkék, hűsítő vízben, miközben a gazdagok magánjachtjai ott ringatóznak néhány száz méterre tőlünk. Ez igen, így lehet élni! Sajnos indulnunk kellett, várt Nápoly. Másnap Nápolyból csodálatos útvonalon hajóztunk végig: Positano, Amalfi, Atrani, sziklába épült kis tengerparti városok. Nagyon hangulatosak egytől egyig. Amalfin kiszálltunk, megnéztük a főteret, a főutcát, a kissé arab stílusjegyekkel gazdagított hatalmas dómot. Amalfiból Atrani felé vettük az irányt, itt is strandoltunk egyet a helyiekkel, akik világmegváltó bátorsággal ugráltak a sziklafalról a tengerbe. Hazafele megérte kiszállni a hajóból Positanoban is, nagyon szépen fekszik ez a városka. Néhány évvel ezelőtt itt forgatták a Napsütötte Toszkána című film egyik jelenetét. Elég későn értünk vissza Nápolyba, már sötét volt. Szaporán vettük a lépéseket a Molo Beverellotól a szállodáig, itt ugyanis nem jellemző az éjszakai élet. Nyugtalanított, hogy úgy éreztem, követ minket egy férfi, ezért arra kértem kedvesemet, maradjunk le, hadd menjen előre a fickó, semmi kedvem egy utcai rabláshoz. Elkezdtem kotorászni a táskámban. A férfi elment mellettünk, majd néhány méter után visszafordult és odajött hozzánk, miközben az egyik kezét a zsebébe csúsztatta. Már előre vetítettem, hogy „ na igen, most rántja ki a kést, itt biztos így szokás!’ A férfi egy igazolványt vett elő és bátorítóan közölte, hogy ő egy civil ruhás rendőr és a turistákért felel. Egy darabig együtt mentünk tovább, majd elváltunk. A szállodánkhoz egy téren kellett átvágni, az áramszünet épp akkor csapott le ránk, mikor a tér közepén haladtunk. A hotelba érve az öregúr üdvözölt bennünket, váltottunk néhány szót, majd elindultunk a szobánkba. Találkoztunk egy fiatal párral, ők épp a szobájukból jöttek. Fél füllel hallottuk, hogy az öregúr csodálkozva kérdezi tőlük, hova mennek ilyenkor, ez Nápoly, itt nincs helye semmiféle éjszakába nyúló esti sétának, passeggiatanak! Kedvesemmel egymásra mosolyogtunk, ez az este számunkra is ezt bizonyította!

Lassan végéhez közeledett a nyaralásunk és még nem láttuk sem Pompeit, sem Herculáneumot. Ez utóbbira esett a választásunk. Herculáneum alapterületében kisebb, mint Pompei, így turistaként jobban bejárható, ugyanakkor szépen megmaradt és feltárt város. Nagy élmény volt körbejárni azokat a romokat, melyek között valaha emberek élték mindennapjaikat, itt születtek, szültek gyerekeket, dolgoztak, piacoztak, esténként lementek a fürdőbe…és egy napon a természet ereje úgy kívánta, az egész város élete egyszerre érjen véget! Hihetetlen a Vezúv! Akármerre jártunk a nyaralásunk alatt, szinte mindenhol ott volt Ő, Posillipon, Nápoly kikötőjében, Sorrentoban, mindenhol! Talán farkasszemet nézett velünk vagy csak egyszerűen őrködött felettünk? Ki tudja… Nápoly felé menet irigykedve néztem a kirándulóbuszokat, melyek Vezúv-túrát hirdetve vitték utasaikat. Én is izgatott lettem, én is Vezúv-túrára akarok menni! Ez sajnos azonban egy másik történet lesz…a mi történetünk úgy folytatódott, hogy egy élményekkel teli fiatal pár másnap ül a Nápoly-Róma vonaton, s búcsút intenek a városnak: „It is time to say goodbye to Napoli!”

Beküldő: Simkó Judit

Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.


Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!

Hozzászólás írása

You must be logged in to post a comment.

Legutóbbi bejegyzések

Címkefelhő

Afrika Amszterdam Anglia Ausztria Bulgária Bécs Design hotelek Dubrovnik Egyiptom Firenze Franciaország Görögország Horvátország Hurghada Isztria Kanári-szigetek karácsony Kempinski Korfu külföldi szállodák last minute London luxus hotel Magas-Tátra megáll az ész München New York nyaralás nyereményjáték Nápoly Németország Olaszország Prága Párizs Róma Spanyolország statisztika Svájc Szlovákia síelés tengerparti szállodák Tunézia Törökország Velence érdekes hírek

Meta

Külföldi Szállodák .hu Blog is proudly powered by WordPress and the SubtleFlux theme.

Copyright © Külföldi Szállodák .hu Blog