Erdély
Posted on 18 augusztus 2011
Erdély mindenkinek mást jelent. Számomra egyfajta szigetet jelent, ahol a mókuskerékből kizökkenve élvezhetem az üde természetet és az ottaniak vendégszeretetét. Mintha visszamennék az időben, a gyerekkoromba. Erdély hangulata valahogy a kisgyerekként nagymamámnál töltött napokra emlékeztet.
Úti célunk Erdély beutazása volt, a nagyobb városokat néztük meg, és persze egy régi ismerősünkhöz is betértünk Csíkszeredára. Nagyvárodon történt az első rövidke városnézés. A belvárosa nagyon szép, bár nem nagyon volt időnk körülnézni. Estére több mint 300 km-rel keletebbre kell lennünk, és ez – emlékeimből ismerve az útviszonyokat – nem tűnt egyszerűnek. Kolozsváron már kicsit többet sétálunk. Mátyás király szobra körül román zászlók, padok, karók, zászlórudak román színek, giccshalmaz. De mégis, könnyen függetlenítjük magunkat a színkavalkádtól. Jókat derülünk a Mátyás szülőházán lévő angol feliraton a „nagy román király”-ról. Csak a szívünk ugrál közben. A pénzváltó szinte elénk vágja a felváltott leit a magyar szó hallatán. Hangos „Viszontlátásra!” felkiáltással köszönünk el.
A Tordai-hasadéknál egy kis túrát csinálunk, de közben szépen elered az eső. Ez már igazi, erdélyi hegyvidék. Amerre néz az ember, sziklák mindenütt. Tovább, irány Torockó. Hihetetlenül rossz utak. Vajon miért pont a magyarlakta területeken nincs pénz az utakra? Csinálunk is egy zászlós képet, a háttérben a Székelykővel. Aztán lassan ráborul a sötétség a tájra, csak reflektorunk világít. Mindenki fáradt.
Másnap verőfényre és patakzúgásra ébredünk. Már éjjel is hallottam, de azt hittem az eső esik. Nem semmi érzéd patakzúgásra ébredni! Az első reggel a Hargitán csodálatos. Bár fáradtak az emberek, a kíváncsiság hajt, hogy felfedezzük a terepet. A tökéletesen berendezett szállásunk a Hargita alján fekszik, felettünk 8-900 méter magas hegyek, nem messze sebes folyású patak rohan. Mi kell még ezen kívül más? Kicsi a falu, inkább csak amolyan turistafalu, bár vannak, akik itt élték le az életüket. Találkozunk is néhányukkal, lovasszekérrel jönnek. A patak zúg, felettünk pedig a fenyveserdőben jár az erdélyi szél. Aztán megebédelünk a közeli vendéglőben, ahol elbeszélgetünk a magyar tulajdonossal. Csíksomolyón pedig egy igazi esküvőbe botlunk. Rengeteg a magyar rendszám. Csinos a menyasszony és a vőlegény. Benézünk a templomba és megtekintettük a szertartás elejét. Aztán a búcsú színhelyét nézzük meg a domboldalban, a nemrég emelt hármashalmot formázó színpadot. Gyönyörű vidék, elevenzöld, gondosan kaszált fű mindenütt.
Csíkszereda következik. Szép kis város, ahol akármerre fordul az ember, mindenhol magyar szót hallhat. Kicsit kószálunk a városban, nézegelődünk. Meglátogattuk egy délután erejéig régi ismerősömet, akivel még a Magyarországon ismerkedtem meg. Indulásunkkor szívélyesen invitáltam hozzánk, a Vajdaságba.
Továbbutazunk. Reggel pogácsával és frissen fejt tejjel fogad a gazda. Udvarhelyen megbámulom a Vasszékelyt. Őrzi a várost, védi a székelyt. Gyopárt nem hoztam neki, mint ahogy a feliraton áll, de egy kis nemzetiszín szalagot átnyújtunk. Tamási Áron sírjára is jut belőle, Farkaslakán. Parajdon merengőn pihen a sóbánya a mélységes mély tárnákban. Korond pedig teljesen kiépült. Csinos kis bódék a házak előtt, tele portékával. Rengeteg magyarral találkozunk, sokan vásárolnak. Este otthon aztán csorbaleves vár, köményes, no meg áfonyás pálinka. Későn kerülünk ágyba.
Szerdán Bözödújfaluba indulunk. Hosszú, út vezet az elárasztott faluig. A végén nem is tudunk továbbmenni, ragad a kerék a sárban. Gyalog folytatjuk. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, kislány lép hozzánk, szalmából font koszorút kínál eladásra. „Nem kell” – int a barátom. Belenézek a szemébe. Elmondhatatlan, szívfakasztó szomorúság ül benne. Szinte el is felejtettem, hogy nem mindenkinek megy olyan jól a dolga, sokaknak kell megdolgozni akárcsak a mindennapi falatért is. Előhalásztam némi leit, és vettem egy koszorút. Ezt viseltem aznap, és otthon is ajtón függ, hogy emlékezzek erre a pár pillanatra.
Másnap Sepsiszentgyörgyön egy rövid séta, egy kis nézelődés. Vitéz Mihály szobra tekintélyes. Bár ha belegondolunk, hogy mindössze egy hónapig volt Erdély vajdája, hát nem túl nagy dicsőség. Otthon finom gombapaprikás vár.
Hát, igen, lassan eljön a búcsú pillanata. Nehéz lesz itthagyni a Hargitát. Kissé elérzékenyedve búcsúzkodom házigazdáinktól, mitagadás. Aztán ismét autózunk, mikor megszólal a székely himnusz. A dallam lassan átjárja a szívet és elgondolkoztat. Mindenki hallgat a kocsiban… a Gyimesekbe indulunk, a csángók földjére. Kicsit változik a táj, változnak a falvak. Egyszerűbbek a házak, s az emberek is másmilyenek. Útközben az egyik faluban folklór táborba botlunk. A kultúrházban gyerekek próbálják a koreográfiát. Nem időzünk túl sokat. A kisbusz ablakában mindenki a tájra tapad, szinte le sem tudja venni az ember a szemét ezekről a gyönyörű hegyekről.
A Gyilkos-tó felé menet elered az eső. Nem lesz ebből már se csónakázás, se túrázás, gondoljuk. Aztán mire odaérünk, lassan eláll. Néhányan nekivágunk a tó feletti hegyeknek. Nagyszerű élmény. Az első kifulladás után a túristaútvonal egy bekerített karámon vezet keresztül. A román hegyi pásztor kedvesen útba igazít minket. Csak megyünk előre. Közben kisütött a nap, verőfény minden.
A nagy tisztás után meredek, sziklás emelkedő következik. Aki könnyű papucsban jött, nincs sok esélye a terepen, de mi megyünk tovább. A meredek rész után végre újabb hatalmas tisztás, és újabb-újabb hegygerincek. Már szeretnénk látni a fővonulatot és lepillantani. Csodás a táj. Pihenünk. Itt fent olyan egyszerű minden. Itt csak a természet van és mi. Fenyőfák, rétek, hegyek és felhők. Wass Albert történeteire gondolok. Kinyújtózkodom, a barátom lefényképez. Itt minden az enyém, a miénk.
Visszafelé virágot szedünk, és a patakból iszunk. Mint a mesékben. Az is. Meseország. Tündérország. A Békás szoros sziklafalai sötéten magasodnak fölénk, szinte elveszünk a nagy kanyarokban. Tetőablak kellene erre az autóra. Szinten kitekeredik a nyakunk, úgy bámulunk felfelé. Hazafelé újra csöpög az eső.
Este van mire, beérünk Zetelakára. Zete várát keressük, majd lassan rá kell döbbennünk, hogy az már csak valami maradvány. A hegy tövében, háttérben a várral fényképezkedünk.
Aztán az út menti fogadóban meglepetés vár. Kisgyerek éneklik a magyar és a székely himnuszt. Kissé könnybe lábad a szemem. Vastaps kíséri a csemetéket. Aztán hirtelen csak véget ért. Még megszálltunk a határ mellett egy éjszakára, reggel pedig átléptük a trianoni határt Nagylaknál. Vissza szeretnék jönni ide. Rengeteg kellemes élménnyel gazdagodtam, melyek mélyen az emlékeimbe vésődtek.
Üdvözlettel, Merzsa Ildikó
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!