Velence, a Hold és Te
Posted on 04 augusztus 2011
„Velence, a hold és Te!” – Így szól a híres olasz rendező, Dino Risi filmjének címe, s mikor Kedvesem egy áprilisi napon felvetette, utazzunk néhány napra Velencébe, még nem sejtettem, hogy ez a három szó jellemzi majd a kis kiruccanásunkat!
Velence Marco Polo repülőteréről autóbusszal jutottunk el a lagúnák világába. Szerencsére a buszmegálló nem volt messze a szállásunktól, a Hotel Airone-tól! A Canale Grande látványa lenyűgöző, s bár csomagokkal voltunk, mégis elővettük a fényképezőgépünket és bőszen kattogtattuk!
A szálloda bejárata a Canale Grandéről nyílik, titkon reméltem, talán a szobánk ablaka is erre néz majd, de sajnos tévedtem. A kis szállodában nagy volt forgalom, a recepciós mégis kedvesen és készségesen fogadott bennünket. A szoba hangulatos volt, kis picike, de tiszta. Az ablak a hátsó kertre nézett, melynek egyik szegletében a szomszéd hotel kávézója működött. Ennek ellenére csöndesen teltek az estéink, nem zavart bennünket a beszűrődő párbeszéd zaja. Miután kicsomagoltunk, belevetettük magunkat a Canale Grande forgatagába. Sikátorról sikátorra fedeztük fel a város eme részét.
Első alkalommal a Szent Márk teret kerestük fel. A Palazzo Ducale, a Campanile és a Rialto olyan, mint a képeslapokon, gyönyörű! Milyen más így itt sétálni, mint otthon a tévében azt látni, ahogy a helyiek gumicsizmában közelítik meg a víz által elöntött Szent Márk teret! Megnéztük a híres Frari Bazilikát; a Santa Maria della Salute templomot, melyet éppen felújítottak; a Palazzo Barbarot; a Giardino Reale-t; a híres Danieli szállodát, melyet a Szabadlábon Velencében című Belmondo-filmből is ismerhetünk. Lenyűgöző a sok kis hidacska átívelve a csatornák felett, kedvencem a Ponte dei Scalzi lett. Velence a gondolások hazája! Mi is úgy indultunk el, hogy azt bizony nem hagyjuk ki, de mikor az egyik gondolás 120 euróért vitt volna el minket, úgy döntöttünk, hogy inkább a partról nézzük őket! Néhány gondolás énekelt is utasainak, így vitte körbe őket, de azért nem ez volt a jellemző.
Vaporettora szálltunk, hogy a vízről is megcsodálhassuk Velencét, s nem bántuk meg!
Három napot töltöttünk itt, s elég alaposan bejártuk a várost. Személyes kapcsolatom is volt Velencével, pedig még sosem jártam itt. Nagypapám viszont itt töltött néhány évet gyerekkorában (a Cannareggio negyedben), így az ő régi térképe és előzetes iránymutatása alapján próbáltuk megtalálni, hol is élhetett egykoron szüleivel. Sajnos a piciny kis sikátor és a ház, ahol ő gyerekeskedett, már nem létezik, egy belső udvart alakítottak ki belőle. Innen elindultunk, s megkerestük, hogy hova is járt iskolába az 1920-as évek második felében. Érdekes volt megtenni talán ugyanazt az útvonalat, amit ő egykor – naponta. Természetesen az iskola sem iskolaként funkcionál, de az előtte álló tér tele van kávézókkal, megadva a lehetőséget a fáradt turistáknak, hogy megpihenjenek egy jó kávé mellett! S ha már itt tartunk, mi is ittunk egy finom cappuccinot: finomat, de nem épp a legolcsóbbat! Nem a kávét fizettük meg a Riván, hanem a kilátást és a páratlan hangulatot! Megérte!
Esténként kellemesen megvacsoráztunk, persze jó turista módjára hol pizzát, hol tésztát ettünk egy jó kis chiantival párosítva! Itt az esti forgatag hirtelen ér véget –ellentétben például Rómával, ahol úgy tapasztaltuk, sokszor éjfélkor, hajnali egy órakor is sétálgatnak az utcákon. Velence este kihalt, senki nem andalog a csatornák partján és a napközben barátságos kis terecskék is barátságtalanná/rideggé, sőt félelmetessé válnak a becsukott spaletták és szűk sikátorok rengetegében. A kései vacsorákról hazatérve a hold volt egyetlen útitársunk.
Sok-sok fotót készítettünk: eldugott olasz terecskék, melyek hol egy-egy kávézónak vagy kisebb piacnak adnak otthont, színes forgatag, templomok, gondolák…s ezek ma mind a fotóalbumunkat ékesítik. Velence lehet a galambok városa, vagy a szerelmeseké, netán a gondolásoké, egy biztos: nem szabad kihagyni!
Beküldő: Simkó Judit
Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!