Gönczi Gábor időutazása Ázsiában
Posted on 17 március 2011
Riói Karnevált és Világszépe –választást mindig a Híradó végén, a színes hírek között szoktunk látni néhány másodpercben. Elképzeljük, milyen lehet ott ülni a lelátókon, érezni a szambát, vagy a gyönyörű szépségkirálynők parfüm-kavalkádját. De mire igazán belemélyednénk az érzésbe, jön az időjárásjelentés, és mivel ez mindig télen van, gyorsan vissza is ereszkedünk a közép-európai valóságba és vele együtt a mínusz nyolcba. Amikor 2010-ben először kaptam meghívást újságíróként a Miss Universe döntőre, nem volt tehát kérdés, hogy elvállaljam-e.
Az évek óta Hainan szigetén megrendezett verseny résztvevőit idén is egy direkt erre a célra épített komplexumban, az egyébként hotelként működő Crown Plazaban szállásolták el. Rendkívül exkluzív hely, hangulatos éttermekkel, sétáló-, és bevásárlóutcákkal, boltocskákkal és persze rengeteg medencével. Az épület és környéke a Miss World idején elképesztő látványt nyújt: akárhová nézünk, mindenütt 180 centi feletti, festőecsettel megrajzolt nőremekek, reggeltől-estig kisminkelve, forrónaciban, fürdőruhában, vagy épp nagyestélyiben. Egymással, és az újságírókkal diskurálnak, akikből kétszer annyi érkezett, mint a lányokból és a szervezőkből együttvéve. A döntő napján buszokkal viszik őket a direkt erre a célra épített stadionba, ahol 2 óra 20 perc alatt megválasztják közülük a legszebbet- adott esetben a legfontosabb ország legszebbjét. Szerencsés, ha a kettő ugyanaz, bár kétségtelen, Botswana királynőjénél fenségesebb jelenséget, országánál viszont jelentéktelenebbet nem tudnék elképzelni. Idén, hogy- hogy nem, Miss USA lett a befutó.
A címben előrevetített időutazásunk azonban csak ezután kezdődött. A magyar delegáció vezetői ugyanis nemcsak a döntőre vittek magukkal, de az azt követő néhány diplomáciai találkozóra is, amelyeket –micsoda kiváló döntés!- Kambodzsába és Vietnámba szerveztek.
Utunk tehát Hanoiban folytatódott. Szándékosan a legnagyobb dzsumbujban foglaltunk szállást. A nagyjából 3 milliós fővárosban ugyanis ez a legizgalmasabb. Mintha egy Budapest méretű bolhapiacon lennénk, mondjuk a középkorban. A levegőben egyenként is felismerhetetlen ételszagok keverednek a több százezer robogó benzingőzével. A folyamatos kirakodóvásár látszólag kiismerhetetlen, valójában azonban tematikus. Az egyik utcán csak csatornafedelet, a másikon gumibelsőt, a harmadikon háztartási kisgépeket lehet venni. De néhány dologban mindegyik üzlet közös. 1. Mindenki az utcán árul 2. Az üzlet belseje valójában a tulajdonos lakása 3. …ahová éjjel bepakolja az árukat közvetlenül a családi robogók és a franciaágy közé, vagy egyenesen a konyhába. 4. Bármit is áruljon a bolt, kopasztott csirkét, Pó- levest, élő békát és feltöltőkártyás mobilt biztosan be lehet szerezni ott. Mesélhetnék még a híres víziszínházról, az Operáról, vagy a csodaszép Hoan-Kiem tóról, de azt gondolom, az járt igazán Hanoiban, aki egyszer gyalog körbejárta a kereskedők és kézművesek eme elképesztő Mos Eisley-ját (Űrkikötő a Csillagok Háborújában), és isten igazából beleszagolt annak felejejthetetlen atmoszférájába.
Kihagyhatatlan program az úgynevezett „Alámerülő Sárkány Öble”, vagyis Halong- Bay. Ez egy 1500 négyzetkilométer (!!!) nagyságú terület a Vietnámi – öbölben, ahol majdnem 2 ezer, egyenként többszáz méter magas mészkőszikla emelkedik ki a vízből. A terület ma már a világörökség részét képezi, és lehetetlen betelni a látványával. Az öbölben kisebb- nagyobb túristahajók viszik körbe a látogatót. Mi csak egy napos útra fizettünk be, de vannak, akik különleges úszó szállodák luxuskabinjaiból több napon át élvezik a világ egyik kétségtelenül leggyönyörűbb természeti képződményét.
Ezután Kambodzsa felé vettük az irányt. Az angkori templomváros előszobájának tartott Siem Reap megdöbbenésemre elképesztő fényűzéssel fogad: a sugárút két oldalán a világ legnagyobb szállodaláncai sorakoztak fel, és váltják egymást gyönyörű éttermekkel és szórakozó- negyedekkel. Ki gondolná, hogy szomszédságában több, mint ezer évvel ezelőtt megállt az idő?
Angkor felfedezése csak több nap alatt lehetséges. A Khmer Királyság fővárosa ugyanis nagyjából 200 négyzetkilóméteres kiterjedésű, és a legkisebb, legeldugottabb pontján is tízezerszer akkora történelmi és vizuális sokkot okoz, mint nálunk egész Aquincum együttvéve. Központját a szállodából tuktukkal érdemes megközelíteni, Angkor Wat a főtemplom, de nem szabad kihagyni Angkorthom Bajon- templomát, az Elefántteraszt, Ta Prom épület-együttesét, és mindenképp el kell készíteni a kötelező fotókat a legalább száz méter magas ősfák tövében, amelyek egykor az egész várost betemették, amelyek gyökerei a fejünk felett öt méterrel végződnek és teljesen egybeolvadnak az általuk körülölelt kőtemplomokkal.
Hazafelé menet újra egy szippantás Vietnám levegőjéből: a Mekong Deltán csónakázva az ember ismét elgondolkozik azon, vajon helyesen teszi-e, ha megkeresett forintjait (ha létezik még ilyen egyáltalán) felesleges használati tárgyakra költi ahelyett, hogy felfedezné a világ csodáit. Annyi van belőlük ugyanis, hogy még a fanatikus utazók sem érhetnek a végére. Még akkor sem, ha ki se teszik a lábukat a mesebeli Ázsiából!
Gönczi Gábor
Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!