Földi paradicsom: Toscana
Posted on 07 február 2011
Giuseppe.. alacsony, mosolygós és mindig pörög! Ő volt toszkán kis szállodánk, az Albergo Bellavista*** házigazdája San Barontoban 2010 májusában. Amikor négyfős csapatunkkal beléptünk a szállodába, a recepció üresen fogadott bennünket! „Nem jó jel”-gondoltuk. Csupán egy régimódi portáscsengő (az az igazi rácsapós, amit mindig is szerettem volna kipróbálni) várta, hogy jelezzük megérkezésünket. Így is tettünk, és a csengő-bongó hangra megjelent Giuseppe. Egy kedves „buonasera” üdvözléssel kezdetét is vette a dialógus és érdeklődött, honnan jöttünk, hol tanultunk meg olaszul, hogy bírta az akkor 6 hónapos kisfiam a hosszú autóutat. A szokásos papírok kitöltését követően Giuseppe mágneskártyák helyett két igazi, nagy kulcsot akasztott le a falról és kérte, kövessük, hogy megmutathassa a szobákat. Az általa kevésbé zajosnak ítélt szobába már be is készítették a kiságyat a kisfiam részére (ingyen). Megmutatta a mellette lévő szobát is, ami gyönyörű panorámájával csalogatott bennünket. Kitártuk az ablakot és igazi toszkán tájra láttunk rá. Giuseppe felajánlotta, ha gondoljuk, ezt is választhatjuk, de ez bizony zajosabb, mint a másik, mert itt naponta néhány alkalommal (!) elmegy a helyi buszjárat! Mondanom sem kell, hogy a panorámás szoba mellett döntöttünk. Zavartan megkérdeztük, kell-e felárat fizetni a panorámás szobáért, de Giuseppe csak olaszos lazasággal legyintett.(„Ugyan miért kellene???”- Kérdezett vissza – „A szoba az szoba, és kész!”) Ilyet nem tapasztunk még azelőtt sehol!
Régóta vágytunk már erre a vidékre… Firenze, Pisa, Lucca, Vinci! Így az ottlétünk alatt minden nap korán keltünk, hogy minél többet láthassunk ebből a földi paradicsomból, melynek Toszkána a neve! Olyan korán azonban sosem tudtunk kelni, hogy Giuseppét ne valamiféle fontos munkafolyamat közepén találtuk volna. Így is hatalmas mosollyal fogadott bennünket és érdeklődött, hogy telt az előző napunk, jól aludt-e a kisfiam, stb. A második délután kiderült, hogy a „piccolónak” hitt szálloda nem is olyan kicsi. Megleltük az udvari kijáratot, mely egy „fel-le-fel-le” lépcsősoron egy kis domboldalra vezetett bennünket, mely szintén a szállodához tartozott. Ott aztán elénk tárult a csoda: a szálloda teteje felett ellátva megpillantottuk az igazi toszkán dimbes-dombos tájat, melyből a szobánk ablakából csak egy kis kóstolót kaptunk. Píneák, olajfaligetek, szőlők és kis kőházak! Megfordultam, s észrevettem, ha egy kissé melegebb lenne, ezt a panorámát akár a szálloda medencéjéből is csodálhatnám! Gyorsan összetoltunk néhány napozószéket egy asztalhoz, felhoztuk a szobánkból a reggel vásárolt csemegéket és meguzsonnáztunk: prosciutto, desszertnek édes eper és koccintás egy jó olasz borral. Arra délutánra nem is kellett ennél több! 🙂
Sajnos a parkolás sokszor gondot okoz, ha autóval utazik az ember. Itt ez nem fordult elő. Giuseppe segített, hova álljunk esténként az autóval, hogy ne kelljen fizetnünk. Felajánlotta, ha nem lenne szabad hely, szóljunk, és majd ő intézkedik, ismer mindenkit! Szükség is volt rá, s ő valóban intézkedett.
A reggelik fantasztikusak voltak, válogathattunk kedvünkre a finomságokból. Kedvencünk a „toszkán omlett” lett , amit azóta itthon is gyakran készít nekem a férjem, ha meg akar lepni, vagy csak toszkán hangulatba kerülünk. Giuseppe minden reggel figyelt ránk, s már a második naptól tudta, hogy én és a férjem cappucinot kérünk, majd a reggeli után még egy kis forró vizet a teához. Apósomnak pedig erős feketét hozott. Innentől fogva mindez kérés nélkül már az asztalunkon várt minket. Figyeltem a rendszeresen velünk reggelizőket és velük szemben is hasonlóan figyelmes volt. Ez az a fajta vendégszeretet, amit tanítani lehetne! Giuseppe egy személyben recepciós, felszolgáló, kisegítő, hordár – és még élvezi is! Kezdtük feltételezni, talán az övé a szálloda és talán azért ilyen lelkes. Hazautazásunk előtt megtudtuk, hogy a valódi tulajdonos /résztulajdonos/ az a „signora” aki szintén minden reggel mosolyogva fogadott minket, és szintén rendszeresen segédkezett a szálloda minden részén. Itt még a szobaasszonyok is dalolva rázták fel reggelente a párnát és vetették be az ágyat.
És hogy ennyi pozitívum után mi volt a legrosszabb az itt töltött idő alatt? A májusi eső…de a kedvünket nem vette el, mindenképp visszavágyunk toszkánába és az Albergo Bellavista barátságos és családias légkörébe!
Beküldő: Simkó Judit
Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!