Rémálom Berlinben, avagy “do not disturb!”
Posted on 19 augusztus 2011
A tavalyi évben úgy döntöttünk egy kolléganővel, hogy ellátogatunk a berlini ITB-re és összekötjük a kellemeset a hasznossal. 5 éjszakát foglaltunk egy szállodába, amelynek a nevéből és az áraiból ítélve azt hittük, hogy egy kellemes kis 3*-os szállodába érkezünk Berlin egyik gyönyörű városrészébe… ám ekkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk…
Fontos szempont volt a szálloda kiválasztásánál, hogy közel legyen a kiállítás helyszínéhez. Mivel a kolléganőmnek volt céges bankkártyája, így a foglalást ő intézte. A portálon feltüntetett fotók és leírás alapján egész jó kis helynek tűnt. Magyarországról indultunk, Szlovákián és Csehországon keresztül közelítettük meg Berlint. Az úton minden rendben ment, a tankolást leszámítva (egy cseh benzinkutas az autópálya mentén sikeresen „elszámolta magát” amit csak utólag vettünk észre…).
Végre Berlinbe értünk! Már alig vártuk, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Viszont akadt egy kis bökkenő: nem találtuk a szállodát, pedig térképünk és GPS-ünk is volt…mellesleg használni is tudtuk. Az utca végül meglett, csak a szálloda nem volt sehol. Elég sokáig bolyongtunk a környéken, úgy gondoltuk, hogy akkor itt az ideje egy másik hotelt keresni, maximum a duplájába kerül a kis utazásunk. Ekkor siettek segítségünkre a berlini rend őrei és rendőri felvezetéssel eljutottunk végre a szállodáig – ami természetesen végig ott volt az utcában.. Ám ekkor kiszálltak Megmentőink, és nekünk szegezték a kérdést, hogy két fiatal hölgy mit keres ebben a szállodában? És egyáltalán, ezen a környéken?! Nem értettük a kérdést, és ekkor tekintettünk körül… észre sem vettük a lázas keresésben, hogy hol is vagyunk. Hogy megfelelő hasonlattal éljek, kb. olyan környéken voltunk, mint Budapesten a XIII. kerület… és közölték velünk, hogy lehetőleg semmit ne hagyjunk a szobában, még a széfben sem, mert ebből a szállodából elég sok vendég elég sok holmija eltűnt már. Hát ez szuper, laptop, fényképezőgép, miegymás…már a szemem előtt lebegett a kép, ahogy másnap meg az utca túloldalán árusítják a dolgainkat.
Gondoltuk, hogy végre becsekkolunk, és megnézzük, hogy hova is sikerült foglalnunk. A recepción elég kétes alak fogadott bennünket, de megnéztük a szobát és az kényelmes, összkomfortos és talán, egy kis túlzással szép is volt. Fáradtak voltunk, végül úgy döntöttünk, maradunk. Első éjszaka egész jól aludtunk. A szálló egy kis garniszálloda volt, tehát csak reggelizni volt lehetőségünk. A reggeliző terem elég kicsi volt, viszont a kínálattal szemben nem lehetett kifogás. Indulnunk kellett a kiállításra. Mivel nem tudtunk mindent magunkkal cipelni, és a rendőrök tanácsa elég nagy hatással volt ránk, ezért kiraktuk a „Do not disturb!” táblát. A takarítónők láttán megegyeztünk abban, hogy helyesen cselekedtünk. Vettünk egy több napra szóló metrójegyet, és gyakorlatilag 10 perc alatt a kiállítás helyszínén voltunk. Az út egy gyönyörű városrészen át vezetett – ahova elvileg terveztünk foglalni, csak hát ugyebár nem sikerült. A kiállítás óriási alapterületen kapott helyet, nem is tudom mihez hasonlítani (aki már részt vett rajta, tudja miről beszélek). Az egyes kiállítótermek/épületek között buszok hozták – vitték a látogatókat. Mindenesetre zárásig mentünk, és csak építettük a kapcsolatokat, gyűjtöttük a névjegyeket, jókat beszélgettünk külföldi kollégákkal – hozzáteszem hogy a folyamatos német és angol csevelytől estére totálisan lezsibbadtunk. Napközben elterveztük, hogy megnézünk néhány nevezetességet: Brandenburgi kapu, Székesegyház, stb..
Nos, aki járt már az ITB-n annak nem kell ecsetelnem, hogy kapuzárásig, kb. a kiállítás ¼-én sikerült keresztülverekednünk magunkat. Életemben nem voltam még olyan fáradt. Egész nap gyalogoltunk. Döntöttünk: a kirándulást elhalasztjuk holnapra. Visszafelé menet tűnt fel, hogy a szállodánk utcájában gyakorlatilag minden bolt neve kínaiul is ki van írva. Csupa rosszarcú alak az utcán, és a slusszpoén: észrevettük, hogy egy kupleráj szomszédságában van a szálloda! Annyira fáradtak voltunk, hogy ezen már csak nevetni tudtunk és ekkor még nem is sejtettük, hogy gondjaink fokozódni fognak…
A szobában minden rendben volt. Este éttermet kerestünk, a közelben volt egy MC Donald’s, így emellett döntöttünk. Visszaértünk a szállodába és ekkor szembesültünk azzal, hogy egy olasz diákcsoport van a házban, szinte az összes szobában. Hát ezzel még nem is lett volna baj, csak egész éjszaka „dühöngtek”, így aludni nem tudtunk, a reggelinél hiába mentünk le korán, gyakorlatilag sáskajárás szindróma volt.
Mindebbe beletörődve elég fáradtan folytattuk a kis utunkat a kiállításon, azt már gondolom mondanom sem kell, hogy do not disturb. Már első nap megtanultuk, hogy a magas sarkú itt felejtős, viszont laposban sem volt jobb a helyzet délutánra. Városnézés halaszt, ágy becéloz. Igen ám, de ott a kaja kérdés…bemegyünk egy boltba hazafelé, majd másnap elmegyünk egy jó kis étterembe. Rendben. A bolt polcain, ahova betévedtünk, mindenféle ismeretlen és számunkra beazonosíthatatlan dolog sorakozott. Biztosra akartunk menni, ásványvíz (amiről utólag kiderült, hogy keserű!!) és Pringles csipsz, az legalább tuti. Befelé menet szóvá tettük, hogy nem lesz ez így jó ezzel a csoporttal, mire széttárták a kezüket. Ennek ellenére még mindig lustaságunk győzött és maradtunk – néhány füldugót azért beszereztünk. Aztán a dolgok a szokásos menetben folytatódtak: dühöngés, reggel sáskajárás, do not disturb – amiért elég furán néztek ránk, de sajnos a takarítónőkkel nem sikerült kommunikálnunk, nyilván ez a mi korlátaink miatt volt így. Sebaj, végigjártuk ismét a kiállítást és megegyeztünk, hogy másnap hazaindulunk. Valahogy a tudattól is megnyugodtunk. Találtunk jó néhány utcával odébb egy kis éttermet, ami elég kultúrált volt, és végre egy jót vacsoráztunk. A városnézés természetesen ismét elmaradt. Sebaj, majd legközelebb, hazafelé megállunk Prágában, legalább ott körülnézünk kicsit.
A folytatást gondolom, nem kell leírnom, a szokásos kerékvágásban mentek a dolgok. Másnap kicsekkolásnál közöltük, hogy bár 2 nappal előbb elmegyünk, de csak annyit vagyunk hajlandóak fizetni, amennyit maradtunk és mivel az a sejtésünk beigazolódott, hogy bankkártya garanciát nem tudnak kezelni, így nem tudtak mit tenni. Megkönnyebbülve, de teljesen fáradtan, teljes leltárral elindultunk haza, és persze lustaságunk ismét győzedelmeskedett: Prágában sem álltunk meg.
Viszont az úton megbeszéltük, hogy mivel elég sikeresnek volt titulálható ez a kiállítás, nyáron ellátogatunk a kölni RDA-ra is… ismét interneten foglaltunk, ismét nem volt egyszerű megtalálnunk a szállodát…DE: ez alkalommal szerencsénk volt: gyönyörű helyen, a Rajna parton, egy elég frekventált ám mégis hangulatos helyen helyezkedett el a szálloda…
Azt hiszem, hogy a berlini kiruccanásunkat soha nem fogom elfelejteni, és ezentúl ha külföldön foglalok szállást soha nem bízom másra, és alaposan utánanézek, hogy hol található a szálloda…
Beküldő: Kovács Zsófia
Az élménybeszámoló nyereményjátékunkra érkezett, amiben prágai hétvégét sorsolunk ki.
Még nincs válasz. Legyél Te az első hozzászóló!